Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 kilométerre keleti irányban, Debrecentől 20 kilométernyire délnyugaton. Határában három tájegység érintkezik egymással: észak-északkeletről a Hajdúhát, észak-északnyugatról a Hortobágy és délről a Nagy-Sárrét, illetve a Berettyó vidéke.

Félpanziós csomag 1 fő

Ez az a táj, ahol az ég a földdel összeér, nem egyhangú síkság a vadregényes hegyekhez szokott utazónak sem, hisz itt-ott élénkítik a Tisza elhagyott medrei a nádasokkal, vadmadarak ezreivel, erdős ligetekkel. A határ a híres puszta, a \”dicső rónaság\”. Hortobágy felé kissé lejt, a tengerszint feletti magassága alig 100-110 méter. Még \”folyója\” is van Szoboszlónak, a rajta átkanyargó Kösely, ami Hőgyes Endre (1847-1906), az innen származó híres orvostudós szerint olyan jellegzetessége a településnek, mint fővárosunknak a Duna.

Hajdúszoboszló

A Keleti-főcsatorna észak-déli irányban 12-14 km-es szakaszon hömpölyög a város határán. Ez nemcsak az öntözést szolgálja, hanem remek pihenőhelye a természetes környezetben úszni, csónakázni, horgászni, kertészkedni vágyókörnyékbeli lakóknak és vendégeiknek. Kincse a vidéknek a jó mezőgazdasági területeken, a gázmezőkön és a gyógyvízen kívül a bőséges napfény. Éves átlagban a napfényes órák száma eléri, olykor meg is haladja a kétezer órát.

Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló tehát Magyarország egyik legnaposabb tájegysége! Az uralkodó szélirány északnyugati. A fürdő és parkosított környékének mikroklímája pedig gyorsítja a gyógyulást levegőjének jódos, sós páratartalmával. Az ideutazónak mindig nagy esélye van arra, hogy jó időt fogjon ki. Hiszen 30-40 csupán a téli napok száma 0 °C átlaghőmérséklettel, és 80-85 a nyári napok száma, amikor a hőmérséklet átlaga 25 °C.

szállás hajdúszoboszló,hajdúszoboszlói szállások,panzio hajdúszoboszló,panziok hajdúszoboszlón,Wellness panzio hajdúszoboszló,
olcsó panzio hajdúszoboszló,olcsó szállás hajdúszoboszló,kiadó szoba Hajdúszoboszló,
hajdúszoboszlói hotelek,hotel Hajdúszoboszló,wellness szállások Hajdúszoboszlón,panzió debrecen,debreceni paniok,